Dr. Damm Andrea, Makkos Albert és Varga István levele a Kúriához.
T. Kúria! 1055 Budapest, Markó u. 16.
elnok@kuria.birosag.hu Dr. Darák Péter Úr! Elnök .
Tisztelt Elnök Úr!
Rendkívüli jelentőségű a fogyasztói kölcsönszerződések devizában történt elszámolásának és az egyoldalú szerződésmódosításoknak jogegységi mérlegre tétele.
Ez év közepén 503 ezer jelzálog-, 155 ezer gépjármű, 130 ezer személyi kölcsönt számoltak el devizában, és e mellett 398 ezer jelzálog-, 644 ezer személyi, 101 ezer gépjármű forintban kezelt kölcsön volt érvényben, valamint több tízezerre tehető a pénzügyi lízingszerződések száma. Majd kétmillió szerződés, sok millió érintett - és a nemzet gazdálkodása, létbiztonsága, alkotmányos rendje.
Ügyvédek, pénzügyi szakemberek, civil szervezetek sokasága gyűjtött több évi tapasztalatot a pereken túlmenően is, bizonyára készségesen a Kúria rendelkezésére bocsájtják ilyen kérésre.
Engedjék meg, hogy az Alaptörvény XXV. cikkében foglalt felhatalmazással - "Mindenkinek joga van ahhoz, hogy egyedül vagy másokkal együtt, írásban kérelemmel, panasszal vagy javaslattal forduljon bármely közhatalmat gyakorló szervhez" - átadjunk az alábbi, nem feltétlen csak jogi, de mindenképpen releváns megfontolásokat a Polgári Kollégium jogegységi határozatához feltett kérdéseket követve.
Kérjük, fogadják fontos küldetésük iránti nagyrabecsülésünk jeleként.
1. Mi a deviza alapú kölcsön tartalma, deviza alapú kölcsön-e vagy forint kölcsön?
Az így nevezett kölcsönök ténylegesen forintkölcsönök egy másik pénzügyi ügylettel kiegészítve.
A mérlegre tett szerződések megkötése idején nem volt törvényi meghatározása a ,deviza alapú' jelzővel ellátott kölcsönnek, sőt a 2010. évi törvény sem adott meghatározást a ,deviza alapú kölcsön' jelzős konstrukciónak, azonban a kölcsön fogalmát a Polgári Törvénykönyv sok évtizede és a jövőre tekintve is egyértelműen meghatározza.
A szerződéseket tartalmuk alapján kell megítélni, ezért a megnevezés helyett a ténylegességet kell figyelembe venni: e szerződések a pénzkölcsönzés polgári jogi fogalmába illeszkednek, míg a ,deviza alapú', specifikus jellegük a kölcsönbe adott összeg átértékelését jelenti, ami a pénzkölcsönzésen kívül álló, másik jogviszonyt jelent.
1.1 Figyelembe kell vennünk a Polgári Törvénykönyv és a Hitelintézetekről és pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. tv. (Hpt.) a szerződések kötése idején hatályos rendelkezéseit. Különös figyelmet kíván a pénzkölcsön és a hitel fogalmának elhatárolása, valamint a "deviza alapú", "devizában nyilvántartott" jelző értelmezése.
A hitel és a kölcsön fogalmat a Ptk. 1. § (1) és (2) bek.-ben foglaltakra tekintettel kell értelmezni: ". [polgári jogi] viszonyokat szabályozó más jogszabályokat - ha eltérően nem rendelkeznek - e törvénnyel összhangban, e törvény rendelkezéseire figyelemmel kell értelmezni." Illetve, a Ptk. 4. § (1) bekezdés: "A törvény rendelkezéseit Magyar Köztársaság gazdasági- és társadalmi rendjével összhangban kell alkalmazni." - tegyük hozzá, a Ptk. további rendelkezése szerint jóhiszeműen, tisztességgel és kölcsönösen együttműködve.
Pénzkölcsön nyújtása: Ptk. 523. § (1) Kölcsönszerződés alapján a pénzintézet vagy más hitelező köteles meghatározott pénzösszeget az adós rendelkezésére bocsátani, az adós pedig köteles a kölcsön összegét a szerződés szerint visszafizetni. A Hpt. 2. sz. melléklete szerint (I. /10.2.) Pénzkölcsönnyújtás: a) a hitelező és az adós között létesített hitel-, illetőleg kölcsönszerződés alapján a pénzösszeg rendelkezésre bocsátása, amelyet az adós a szerződésben megállapított időpontban - kamat ellenében vagy a nélkül - köteles visszafizetni.
Hitel nyújtása: Ptk. 522. § (1) Bankhitelszerződéssel a pénzintézet arra vállal kötelezettséget, hogy jutalék ellenében meghatározott hitelkeretet tart a másik szerződő fél rendelkezésére, és a keret terhére - a szerződésben meghatározott feltételek megléte esetén - kölcsönszerződést köt, vagy egyéb hitelműveletet végez.
A Hpt. 2. sz. melléklete (I./10.1.) Hitelnyújtás: a hitelező és az adós között írásban létesített hitelszerződés alapján meghatározott hitelkeret rendelkezésre tartása az adós részére, jutalék ellenében és a hitelező kötelezettségvállalása meghatározott szerződési feltételek megléte esetén a kölcsönszerződés megkötésére, vagy egyéb hitelművelet végzésére.
A hitel tehát visszafizetési kötelezettséget nem teremt, az csak előkészíti a kölcsönszerződést. Így - helyesen - a 'deviza alapú hitel' irreleváns a fogyasztói adósság tekintetében, a törvény nem a hitel, hanem a pénzkölcsön visszafizetését követeli meg.
A pénzkölcsön pedig tulajdonba adott meghatározott pénzösszeg, és nem jövőbeli körülmények hatására átszámított valamilyen, előre nem is látható mennyiség. Így a kérdés helyesen kölcsönről szól.
1.2 A jogegységi megítélés alá eső szerződések megkötésekor deviza alapú kölcsön fogalmának meghatározása nem szerepelt a törvényekben. Egy törvényen kívüli elnevezés önmagában nem keletkeztet jogot arra, hogy a 'meghatározott' (pénzösszeg) fogalom helyébe egy meghatározatlan, sőt meghatározhatatlan mennyiség kerüljön.
A devizában számolást a Polgári Törvénykönyv, mint a kölcsön ellenében visszafizetendő mennyiséget nem ismerheti, mert annak jellemzője, az előre kiszámíthatatlan kockázatos volta nem felel meg a kölcsön, ill. kölcsönzés törvényi tényállásának. Így a feltétel a kölcsönön kívül álló más jogviszony.
1.3 Ez a más jogviszony azonban nem felel meg a Ptk. 231. §-ában foglaltaknak sem, mely szerint a teljesítés helyének pénznemétől eltérő más pénznemben meghatározott pénztartozást át lehet számítani a teljesítés helyén érvényes fizetőeszközre a tényleges fizetéskori árfolyamon.
Más pénznemben meghatározott tartozás akkor jön létre, ha a kölcsönzéskor az adós rendelkezésre bocsájtott meghatározott összeg más pénznemű, pl. idegen deviza. Ekkor devizakölcsönről beszélünk, nem deviza alapú kölcsönről. Ez esetben a másik pénznem - svájci frank, euró, stb. - az adós tulajdonába kerülve az ő javára / terhére változtatja meg az értékét.
A deviza alapúnak nevezett kölcsön esetében a deviza a kölcsön nyújtójánál marad, ott értékelődik át - jellemzően fel - tehát a kölcsönt nyújtónál képződik az árfolyamnyereség. Mégis, a deviza alapú kölcsönt nyújtó a jelenlegi gyakorlatban ezt az árfolyam különbözetet elkéri az adóstól is: kétszeresen realizálja, míg az adós olyan felértékelést fizet, melyet ő nem szerzett meg jövedelmével.
A deviza alapúnak elnevezett szerződések ténylegesen forintkölcsönök, mert forintot vett át az adós, a kölcsön adott meghatározott forintösszegnek csak az átszámítása történt meg, ezért ez esetben a Ptk. 231. § nem alkalmazható. Ezt a jogi elkülönülést igazolja a Hitelintézeti törvény - e szerződések kötését követő - 2010. évi módosítása is, amikor a ,devizában nyilvántartott' meghatározást használja és nem a tényleges devizát.
1.4 A jogalkotó nem foglalta törvénybe a 'deviza alapú' meghatározást utóbb sem.
A Hpt. 2010. október 27-től hatályos módosításában a 200/A. § (1) bekezdés szerint a "devizában nyilvántartott vagy devizában nyújtott és forintban törlesztett hitel- vagy kölcsönszerződést, vagy pénzügyi lízingszerződés[t kötött]" - megnevezés található. A jogalkotó ekkor elmulasztotta a "devizában nyilvántartott" fogalomnak meghatározását is, mert az nem található meg a Hpt. 2. számú mellékletében felsorakoztatott más pénzügyi kifejezés definíciói között. A törvényszövegben sincs meghatározva a 'nyilvántartás' szó, így nem világos, ki, mit és milyen módon tart nyilván - különösen, hogy a számvitel sem ismeri ezt a kifejezést. Tehát van egy banki számvitel forintban és egy másik értéknyilvántartás is? Bizonyára igen, de ez nem világos egy kívülállónak. Nem fogadható el, hogy a kölcsönt nyújtó követelést alapozzon egy határozatlan, a másik félnek átláthatatlan nyilvántartására.
1.5 Az idegen devizában történő nyilvántartás fogalmilag éppen azt jelenti, hogy a kölcsönnyújtás forintban történt, az idegen deviza egy átszámítással került be az elszámolásba, amit nyilvántartásnak neveztek el. A Ptk. 523. § szerint az a kölcsön fizetendő vissza, ami átadásra került, a deviza 'nyilvántartás' jelenlegi - téves - értelmezése szerint az is "vissza(?)fizetendő", ami nem is került átadásra: az árfolyam-különbözet. A nyilvántartás az átszámítás burkolt megnevezése. A nyilvántartásra hivatkozással érvényesített árfolyam-különbözet annak beismerése, hogy a tényleges rendelkezésre adás forintban történt. A szerződéseket a Ptk. 207. § (1) és (2) bekezdésében foglalt szabályok szerint a szavak általános jelentése és a mindennapi értelem szerint kell alkalmazni, így a deviza alapú kölcsön forintban nyújtott és forintban visszafizetendő kölcsön - amint a gyakorlatban is történik. Az ügyfél forintkölcsönért kereste fel a pénzügyi intézményt, pl. tíz millió forintot kérve kölcsön, és nem pl. 72342,12 svájci frankért kopogtatott. A szerződésekben lévő tört értékű deviza tökéletesen igazolja, hogy az az átszámítás eredménye.
1.6 Fogalmilag tehát, a devizában nyilvántartott vagy devizában nyújtott és forintban törlesztett bankhitel (Ptk. 522. §) irreleváns, mert a hitel nem keletkeztet visszafizetési kötelezettséget. A devizában nyilvántartott és forintban törlesztett kölcsön pedig forintkölcsön, és így e forintkölcsönt kell visszafizetnie az adósnak. A forintkölcsön - devizában nyilvántartva - forintban törlesztve kombináció esetén új szerződési elem a devizában nyilvántartás, azaz az átszámítás. Csakhogy, az egyik szerződő fél nyilvántartása önmagában nem keletkeztet kötelezettséget a másik félre nézve, hanem az átszámításra egy másik megállapodás ad jogot - még akkor is, ha 'kölcsönszerződés' címmel ellátott dokumentumban van rögzítve. Röviden: az egyik fél a nyilvántartására önmagában követelés nem alapozható. Ezért merül fel a következő kérdés.
2. Deviza alapú kölcsön konstrukciója érvényes-e? A felvett kölcsön idegen pénznemre történő átszámítása a pénzkölcsönzés fogalmát meghaladó szerződési feltétel, mely bizonyíthatóan a szerződéskötés körülményeire és magára a megállapodásra tekintettel nem lehet érvényes. A törvényszékeken és a Kúria gyakorlatában is felmerült a devizában számolás miatti részkérdésben a jogsértés - pl. árfolyamrés - ám ezek irrelevánssá válnak, amennyiben a devizában számolás már eleve érvénytelen. Törvényi meghatározás hiányában a gyakorlat azt a kölcsönszerződést nevezte deviza alapúnak, melyben az adós ténylegesen forintkölcsönt kap, forintban törleszt, a kölcsönt nyújtó a folyósítás előtt idegen devizára számítja át a hitelügyletben megállapított forintösszeget, ezt a forintkölcsönt folyósítja, majd svájci frankban / euróban / jenben számolja fel a mindenkori követelését, a törlesztést, kamatot, díjat, amit továbbra is forintban fizettet meg az adóssal a deviza árfolyamának változásával korrigált mértékben. A deviza elszámolási jellegű bevonása a kölcsönszerződésbe egy meghatározott napi árfolyamon, majd sok fázisban, akár több évtizeden át, részletekben lényegében egy azonnali és egy határidős ügylet kombinációja. Ez a spekulatív jellegű megállapodási elem azonban aszimmetrikus, mert az adós nem rendelkezik az árfolyam-alakulással összefüggő döntési és beavatkozási lehetőséggel, míg a pénzügyi intézmény igen. Sőt, a pénzügyi intézmény, ha magánál tartja a "mintha" odaadott devizát, akkor saját javára élvezi annak felértékelődéséből eredő árfolyam-különbözetet - miközben a másik féltől is elkéri azt. A tényleges devizával - ha volt az ügyletben - a kölcsönt nyújtó rendelkezik, az adós az árfolyamváltozásnak teljes mértékben kiszolgáltatottja. Az ilyen szerződés nyilvánvaló kiegyensúlyozatlan voltán túlmenően meghaladva a Polgári Törvénykönyv pénzkölcsönre vonatkozó szabályait is, tehát meg kell, feleljen a pénzpiaci kereskedésre vonatkozó szabályoknak is. A deviza alapúnak nevezett, utóbb devizában nyilvántartottnak elnevezett szerződések érvényessége megállapításához tehát vizsgálni kell a devizákkal, a határidős ügyletekkel kapcsolatos szerződések megkötésére vonatkozó törvényes követelmények meglétét is.
2.1 A fogyasztó forint kölcsönért ment a pénzügyi intézménybe, forintot is kapott, forintot is fizet, akkor miből ered a devizában számolása az adósságnak és kamatainak? A forint kölcsönért folyamodó a forint kölcsön felvételekor tudomásul vette, hogy a rendelkezésére bocsátott forintösszeget úgy tekinti, mintha idegen devizát vett volna kölcsön. A 'mintha' magyarázó kifejezést a PSZÁF korabeli ismertetője használta. A mintha szó ebben a tekintetben a pénzkölcsönzésen túlmenő polgári jogviszonyban az árfolyamkockázat átadás-átvételét jelentette. Fő kérdés, tekinthető-e a "mintha" történt volna jellegű esemény valósi eseménynek: deviza vétele, eladása és ennek árfolyamrése, stb.? Az Európai Bíróság C-604/11 számú, 2013. május 30-i ítéletében megállapította, hogy a "hitelkockázat átruházásra irányuló származtatott eszköz" befektetési termék, mely pénzügyi eszköz lévén, kizárólag befektetési szolgáltatás keretében nyújtható. Így a devizában számolás, és arra vonatkozó kockázatvállalás a fogyasztókkal kötött tőkepiaci ügylet, mely alapjaiban különbözik, a kölcsönzés polgárjogi szabályaitól, illetve attól külön áll. A pénzügyi vállalkozások a kölcsönért, lízingért folyamodókat az alacsony svájci frank kamat vonzalmával vették rá a pénzpiaci spekulatív ügyletre, a devizára való átszámítási szerződési feltétel elfogadására. Csakhogy, ez is csak egy csalétek volt, mert utóbb az idegen deviza piaci kamatlábának nulla körüli szintre történt csökkenésekor éppen a pénzügyi intézmények nem csökkentették kamataikat, hanem emelték - a már kiszolgáltatott adósok terhére, az előre kikötött egyoldalú szerződésmódosítási jogukkal (vissza)élve - ékes bizonyítékot szolgáltatva arra, hogy a csekély kamat csak a devizában elszámolás elfogadását célzó csábítás volt, majd mikor már az adós a szerződés csapdájában vergődött, szabadon raktak rá újabb terhet. Az idegen devizában számolás két lényeges következménye közül a pénzintézetek egyöntetűen csak a számukra kedvező árfolyamváltozást alkalmazták, a kamatcsökkentést nem. A pénzintézetek ezzel maguk ürítették ki a ,deviza alapú' meghatározás jelentését. Maradt a devizára történő átszámítás - önös érdek érvényesítéseként. Így érthető, hogy a hitelintézeti közreműködéssel előkészített Hpt. 2010. évi módosításából miért maradt el a ,deviza alapú' jelző meghatározása? - Ez esetben minden devizahatást figyelembe kellett volna venni. Érthető, miért került a törvénybe csak a nyilvántartás, az is meghatározás nélkül, mert így szabadon megölthető tartalommal a pénzügy intézmény "nyilvántartása." Ezzel azonban a kölcsönzést meghaladó - 'deviza alapú' további szerződési feltétel meghatározatlan, de önmagának is ellentmondó fogalomként a Ptk. 228. § (3) bekezdése alapján semmisséget eredményez.
2.2 A fogyasztó a forintkölcsönt a hazai értékviszonyokban, forintban folyó gazdálkodásban használta, ott képződött a visszafizetéséhez szükséges jövedelme. A szerződések kötésekor - a döntő volumen 2007-2008-ra tehető - tudottan nem volt, ma sincs, a távoli jövőben sem lesz gazdasági alapja a svájci franknak, japán jennek a magyar gazdaságon belül. Az euró sem mérvadó jelenlétű, a devizában elszámolt szerződéseknek is csak kilenc százalékát teszi ki. Így értékállósági kikötésről nem beszélhetünk - ellenkezőleg. Értékkövetés éppen a forintkölcsön tekintetében áll fenn, mert a fogyasztó fogyasztása is ebben történik. Éppen a devizához kapcsolt elszámolás okoz súlyos aránytalanságot, amint látjuk most, és ami a kötelező szaktudással pontosan előre látható volt. Az előre láthatóságot bizonyítja, hogy nem euróban történt a deviza alapú szerződés, mert esélye volt az euró magyarországi bevezetésének, hanem svájci frankban, mert így az euró bevezetése után is megmarad a pénzügyi intézmények követelésének az árfolyammal történő befolyásolása.
2.3 Nem kétséges, a hitelintézet vitte bele a szerződésbe az árfolyamváltozásra alapított spekulatív elemet a fent jellemzett csábító ígérettel és érdekkel. A két fél nem volt egyenlő információ birtokában. A kölcsönért jelentkező fogyasztó soha sem játszott a devizatőzsdén, a kölcsönt nyújtónak pedig éppen ez a fő tevékenysége, többszöröse a kölcsönzésnek. A hitelintézetek összevont mérlegének eszközei közt a fogyasztói kölcsön csak 10-12 százalék, az összes kölcsön kihelyezése sem éri el a negyven százalékot. A spekulatív ügyletek adják a döntő mértékű aktivitásukat, ami tipikusan néhány órás, néhány napos tőkepiaci üzletek sorozata. A hitelintézeti szabályok az árfolyamkockázat nyitott pozícióját csekély volumenben sem engedik meg egy-két napon túl. E szaktudással felruházott pénzintézetek pedig a tudás nélküli ügyfeleiknek 5-10-20 éves időtávra nyitott árfolyamkockázatot adtak el - éppen a tudatlanságukra alapozott megtévesztéssel. A hitelintézetek az évtizedekre ható árfolyamkitettséget úgy adták át a fogyasztóknak, hogy tisztában voltak azzal, hogy az ügyfelek ennek viselésére alkalmatlanok, tudták, hogy a szerződésük szerint nem is képesek azt kezelni - fedezni, menedzselni - tudták, hogy a hiányzó ismereten túl vagyonuk, jövedelmük sincs hozzá; tudták, hogy a devizában számolás majd vesztességet okoz az ügyfélnek - és nyereséget nekik. Ilyen magatartásra jog nem alapozható, az így megkötött, és ilyen egyezség joghatást nem válthat ki. A fogyasztási kölcsönt kérő nem tudott és nem is akart pénzpiaci spekulációba bonyolódni, ezáltal nem jött létre e tekintetben akarategyezség - még akkor sem, ha a kölcsönt nyújtó formálisan aláíratta a kölcsönt felvevővel az un. kockázatfeltáró nyilatkozatban az árfolyamváltozás minden következményének egyoldalú viselését. Amennyiben a pénzügyi intézmény ténylegesen feltárta volna a valódi kockázatot, a kölcsönt felvevő nem vállalta - nem vállalhatta volna el az ilyen szerződést. Így a deviza alkalmazása tekintetében akarategyezésről nem beszélhetünk. Azonban beszélnünk kell róla, sőt, vizsgálnunk kell a megtévesztésről és az abból származó kárról az egyik oldalon és előnyről a másiknál. Az ügyfél a kockázatfeltáró nyilatkozatot azért írta alá, mert éppen hogy nem került feltárásra a valódi kockázat. A devizaügyleteket szabályozó Tőkepiaci törvény rendkívül szigorú ügyfél tájékoztatási kötelezettséget írt elő a pénzintézeteknek, többek között, hogy fel kellett volna tárni a fogyasztó kockázatvállaló képességét. Ennek megtörténte esetében látni lehetett volna, hogy az hiányzik, mert a fogyasztó nem képes a hosszú ideig viselni árfolyamkitettséget.
2.4 A kölcsönt nyújtó pénzintézetnek a Hpt. 77. § (1) bekezdésben foglalt kötelezettsége volt a kölcsönt kérő visszafizetési képességének vizsgálata és a hitelintézet kockázatának mérlegelése is. Egyszerű számítással előre látható volt, hogy az adósságok törlesztésének az árfolyamváltozáskor jelentős megnövekedése nem fedezhető az adós jövedelméből és a felajánlott - ingatlan, gépkocsi - fedezeti értéke sem lesz elegendő a megnövelt követeléshez. Bár sok szerződésben szerepel az a kikötés, hogy az adós köteles további fedezetet felajánlani az adósság növekedése esetén - de ez a szerződéskötéskor is tudottan nem volt érvényesíthető a vagyoni háttér hiányában. Tehát a hitelintézetnek pontosan tudnia kellett, hogy a múltban látható mértékű árfolyamváltozás a jövőben nem teljesíthető követeléshez vezet. Az ilyen elemi szakmai tudás kikapcsolásával elért, teljesíthetetlen feltételre jog nem alapozható.
2.5 A Hpt. 203. § (7) és (8) bekezdése írja elő a pénzintézeteknek, hogy az árfolyam változásával jelentkező kockázatra fel kell hívni a kölcsönt felvevő figyelmét. A jogegységi mérlegelés alá kerülő szerződések több mint 90 százalékban svájci frankban elszámoltak. A pénzügyi intézmények nem tájékoztatták a kölcsönfelvevőket, hogy a svájci frank a kölcsönszerződések megkötését megelőző húsz év alatt nyolcszorosan drágult, évi átlag 8%-os áremelkedéssel. Nem mondták el, hogy az annuitás miatt kezdeti időszakban a tőketartozás összege évente csak 2% körül csökken, míg az árfolyam, ha 8%-ot emelkedik, a törlesztés ellenére nő a kölcsönfelvevő tőketartozása. A tőketartozás akár 40-50%-kal is magasabb lehet a felvett kölcsönnél pár év multán. Azt sem mondták el, hogy így a deviza alapú kölcsönök esetében mintegy három-négyszer több pénzt kell kifizetni a kölcsön törlesztésére még rövidebb futamidő esetében is - például a gépkocsi kölcsönök esetében - no és e felett az így megdráguló kamatot, díjat, költséget is, mely a teljes futamidő alatt megduplázza a tőkefizetési követelést. Végül azt sem jelezték, hogy a svájci frank átváltási árfolyama mintegy 40 HUF/CHF értékkel alatta volt a trend szerintinek a kölcsönzések idején, így a kampányszerű kölcsönzés "telítődése" után rövid időn belül lényeges árfolyam emelkedés várható. Amennyiben a hitelintézetek az adósoknak egy egyszerű diagramban bemutatták volna a forint előző két évtizedes romlását, az ügyfelek nem kötötték volna meg az azonnal felismerhetően vállalhatatlan szerződést. Tisztességtelen és tudatos megtévesztésre mutatnak a körülmények. A devizában elszámolt szerződésekre vonatkozó megfelelő hitelezői tájékoztatás nemcsak elmaradt, hanem éppen ellentétes került a helyébe: az árfolyamváltozás nem kockázat, ha mégis, akkor vállalható. A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete 2006 szeptemberében "Valóban értem?" címmel tájékoztató jellegű kiadványt adott közre, ami a pénzintézeteknél volt elérhető. Így szinte minden deviza alapú kölcsönfelvevő elérhette. A kiadványban az árfolyamváltozás hatását számszaki példával mutatták be. A példában alkalmazott legmagasabb árfolyam 185 HUF/CHF volt. Így a kölcsönfelvevők azt gondolhatták, hogy ennél magasabbra nem fog emelkedni az árfolyam. A Bankszövetség 2006. január 26-án "Tájékoztató a devizaalapú lakossági hitelek kockázatáról" címmel. A Tájékoztató felteszi a kérdést: "reálisan számolhatunk-e azzal, hogy az árfolyamkockázat miatt a devizában hitelt felvevő háztartásokat súlyos veszteségek érik?" Valós-e az a félelem [hogy] bekövetkezhet a forint tartós és jelentős mértékű gyengülése, s a devizában eladósodottak törlesztési terhei elviselhetetlen mértékben is megnövekednek". (Itt megjegyezzük, hogy a tájékoztató szinte mindenhol hibásan használja a ,hitel' szót, mert felvenni csak a kölcsönt lehet. A hitel és kölcsön szavak összekeverése tovább csökkenti az ügyletek átláthatóságát. A "devizában eladósodottak" meghatározás tényként kezeli, hogy deviza kölcsönt vettek fel a fogyasztók, holott ők forintot vettek rendelkezésükre.) A Tájékoztató a kockázatról így nyilatkozik: "Hosszabb távon egyértelműen azzal kell számolni, hogy a forint árfolyama - legalábbis reálértékben folyamatosan felértékelődik." (.) "Ám nemcsak a reálértelemben vett tartós forintgyengülést zárhatjuk ki a lehetséges jövőbeli forgatókönyvek közül, hanem a forint jelentős és tartós nominális gyengülését is." "Mivel a devizahitelek túlnyomó többsége hosszabb lejáratú (lakás- és gépkocsi finanszírozási) hitel, az esetleges néhány napos nagyobb árfolyam ingadozás a törlesztési terheket érdemben nem változtatja meg." Végül összefoglalóan megállapítja a Tájékoztató, hogy "hosszabb lejáratú hitelt felvenni szándékozók nyugodtan választhatják a pénzintézetek által kínált devizaalapú hitelkonstrukciókat is; a hitel futamideje alatt a hitel törlesztési terhét jelentősen és tartósan megnövelő árfolyammozgás nem lesz." Megjegyzés: a Tájékoztató említést sem tesz a svájci frankról, amiben a szerződések több mint 90 százalékát kötötték, csak az euróval foglakozik, de azzal is úgy, hogy ún. fordított skálával ábrázol - lefelé növekszenek a számok, így csökkenésnek látszik, ami nő. A fentiek bizonyítják, nem hiányos volt a tájékoztatás, hanem célzatosan megtévesztő.
2.6 Kirívó példája a megtévesztésnek a kombinált kölcsön. A kombinált kölcsönnél a kölcsön összegének csak a kamatát kell havonta fizetni. A tőketörlesztésre fordítandó összeg egy biztosítási formájában működő megtakarításba megy, ahol a pénzt a biztosító befekteti. A felgyülemlett befizetések és azok hozama nyújtana fedezetet a kölcsön tőkerészének kifizetésére. A megtévesztés sokszoros! A kölcsön deviza alapú formában működik, ami miatt a tőketartozás az árfolyam emelkedése arányában folyamatosan nő, ma már akár 60%-kal is meghaladja az eredetileg felvett kölcsön összegét. Eközben a megtakarítás forint alapon került megkötésre, amely legfeljebb csak az eredetileg felvett kölcsönre nyújthat fedezetet. Az első tőketörlesztésre 10 év után kerül sor, amelynél ha a biztosítás révén elért megtakarítás nem nyújt fedezetet a tőketartozásra, akkor a hiányt a kölcsönfelvevőnek egy összegben kell kiegészíteni. Erre természetesen a kölcsönfelvevő nem képes, hiszen addigra már csaknem a kölcsön összegének megfelelő soron kívüli törlesztést kellene befizetni. Miből, ha a kölcsön kamatára történt befizetése is az árfolyam a növekedés arányában emelkedett? Pár éven belül a pontos fizetéssel együtt tízezrével mennek tönkre emberek - és többségük még nem is tudja!
2.7 Tényként állapítható meg tehát, hogy a hitelintézetek az árfolyamkockázat terén tudatos megtévesztést folytattak - összehangoltan, hiszen egyetlen hitelintézet sem tárta fel a valóságot. Gazdasági értelemben is alátámasztható ez az állítás. A pénzintézetek által ismert volt, hogy míg Svájcban az infláció nulla százalék körüli hosszú évek óta, míg Magyarországon 8% évente a kölcsönök kihelyezése időszakában. Ezt az inflációt korábban követte a forint leértékelése, mert normális reakcióként az inflációkülönbség realizálódik a devizák egymás közötti árfolyamban. Mégsem számoltak vele a kölcsönt nyújtók - holott éppen ők képezik az árfolyamot alakító pénzpiacot. Ezért is megállapítható, hogy a hitelintézetek megtévesztési céllal mulasztották el a valóságos kockázat feltárását - melynek jogi- gazdasági következményét nekik kell viselni.
2.8 A megtévesztést fokozta, hogy a hitelintézetek olyan nagy bankközi forint kamatlábat jelentettek nap, mint nap az MNB-nek, mint piaci kamatot, amekkora kamatlábbal hosszú lejáratú forintkölcsönt az ügyfelek nem vettek volna igénybe, mert ezt ki tudták számítani, hogy nem képesek törleszteni. Az ezzel szemben, a kis kamattal és nem reális kockázatfeltárással elcsábított ügyfelek nem voltak tényleges döntési helyzetben a szerződés valódi következményei belátást illetően, így az akaratuk manipulált.
2.9 Gyakori hitelintézeti érv, hogy ők devizát voltak kénytelenek vásárolni és azt helyezték ki a kölcsönért jelentkező fogyasztóknak, mert nem volt elég forintbetét. Ez az érvelés hamis. A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete 2006-ban olyan fogyasztóknak szóló tájékoztatót adott ki, melyben ekként magyarázta a deviza alapú hitelt: "Mivel tehát a bank a devizában nyilvántartott hitelt forintban folyósítja [helyes megfogalmazás szerint forintban nyújtja a kölcsönt], azt át kell váltania forintra . mintha megvásárolná az ügyféltől az a deviza összeget, amelynek ellenértékét forintban kifizeti. A hiteltörlesztéskor [helyesen a kölcsön visszafizetésekor] ugyanez fordítva játszódik le. Amikor Ön a törlesztő részletet fizeti forintban, a bank azt átszámítja, mintha eladta volna Önnek a törlesztéshez szükséges devizaösszeget." A devizában számolás, devizában nyilvántartás ténylegesen csupán "mintha" deviza igénybevételt jelent. A pénzintézetek a svájci frank alapon számolt kölcsönöket a nélkül folyósították, hogy maguk is a kihelyezett kölcsönösszegeknek megfelelő mennyiségű svájci frankot vettek volna kölcsön, csupán a könyvelési művelettel - rövid idejű swap ügylettel - "szintetikusan," mérlegen kívüli fedezettel zárták ki az árfolyamkockázatot. Így felvetődik a deviza alapon számolás kérdéskörében, a "mintha" eljárás megtévesztés-e, és felvetődik a jó erkölcsbe ütközés és tisztességtelenség kérdése. Az MNB- Szemle 2009. májusi száma 27. oldalán olvassuk Mák István - Páles Judit: Az FX- swap piac szerepe a hazai pénzügyi rendszerben c. tanulmányában: "A hazai bankok az elmúlt években a devizahitelezést nagyrészt forintforrásból finanszírozták." (.) "A devizaforrás- szükségletet az FX-swap ügyletek segítségével történő szintetikus előállítással biztosítja a hazai bankrendszer." (.) "A hazai bankok a betétekből származó forintösszeget az FX-swap spotlábán keresztül, vagy az azonnali devizaügylettel tudják devizára váltani, s az ügyfeleknek kihelyezni. Mindkét esetben az adásvétel eredményeként csökken a betétekből származó forinteszköz és annak megfelelő összeggel emelkedik a devizaeszköz, amelynek kihelyezése után a bankok mérlegen belül devizakövetelés és forintkötelezettség áll szemben egymással. A hazai bankoknak a mérlegen belül így a forinttal szembeni kitettsége (long deviza, short forint pozíció) keletkezik: a devizakövetelések emelkednek, míg a devizakitettségek változatlanok maradnak. Itt láthatjuk az üzleti alapot: az extra nyereséget képeznek az adósok árfolyam-különbözeti befizetései, miközben a hitelintézetnek nincs többletkockázata és költsége sem. Az MNB Háttértanulmányok 2005/2 számában Bethlendi - Czeti - Krekó - Nagy - Palotai: A magánszektor devizahitelezésének mozgatórugói című tanulmányuk 5. oldalán összefoglalásában hangsúlyozzák: ". a devizahitelezést nem a külföldi devizaforrás- kínálatának felfutása, hanem alapvetően a belföldi szektorok viselkedése mozgatta." "A háztartási devizahitelezés elindulása a kamatkülönbözet csökkenésével esett egybe és feltehetőleg kínálati tényezők mozgatták. 2003 második felétől azonban a kamatkülönbözet emelkedése hozzájárult a devizahitelek keresletének emelkedéséhez. A kamatkülönbözet hatása mellett szól, hogy a háztartások - feltehetőleg a negatív tapasztalatok hiánya miatt - az árfolyamkockázatot kisebbnek érzékelik vagy kevésbé kockázat kerülők, mint a pénzügyi piacok szofisztikáltabb szereplői, ." (.) "A háztartási devizahitelek térnyerését illetően hangsúlyoznunk kell az intermediációs tényezők, azaz a kínálati nyomás szerepét is . a magas jövedelmezőség fenntartásának szándéka miatt lehetett ilyen erős." Majd a 15. oldalon olvassuk: ". a bankok hitelezési hajlandósága miatt elszakadt ugyanis egymástól a belföldi devizapozíció és a külföldről származó devizaforrások állományának alakulása."". a többlet devizaeszköz lefedezésének eredményeképpen a bankok valójában szintetikus devizaforrásokat állítanak elő, azaz forintforrásaikat konvertálják a kívánt devizára." Kétségtelen, a hazai hitelintézetek nem szükségből vontak be idegen devizát - svájci frankot - a kölcsönszerződésekhez, amint állítják. Nem is vontak be devizát a devizában nyilvántartott szerződésekhez, mert nem volt szükségük rá, az árfolyamkockázat kezelését megoldották a számvitelben rövid idejű - egy-két napos - oda-vissza ügyletekkel, főként bankcsoportokon belül a forint és a deviza kamatkülönbségének elszámolásával, átutalásával. A szintetikusan előállított devizával elért árfolyamhatás extra nyereség. (Mint a szintetikus bor márkás áron.) Az MNB-tanulmányok 64. számában, 2007. augusztusban, Csávás-Varga-Balogh A forint kamatswap piac jellemzői és a swapszpredek mozgatórugói című tanulmányukban megállapítják, hogy az a derivatív ügylet napi forgalmát 40-50 milliárd forintra becsülték, de londoni hasonló becslés a napi forgalmat 120-250 milliárd forintra teszi. Megállapítják a 13. oldalon, hogy néhány bank bonyolítja a forgalom zömét, majd ezt írják: "E bankok egy része ráadásul csak földrajzi értelemben köti hazai piacon (Budapesten) az ügyleteit, hiszen technikailag külföldi anyabankjuk kereskedési könyvében vezetik pozíciójukat." Mindebből le kell vonnunk azt a következtetést, hogy a magyar banki mérlegek önmagukban nem igazolhatják a devizában elszámolást, a mozgatórugók a nemzetközi bankcsoportokon belül nyernek értelmet. A devizában kihelyezett kölcsönökkel lényegében a máshol végzett spekulatív műveleteket biztosították árfolyam tekintetében. Ezt igazolja, hogy a fogyasztói hitelek devizában számolása az EK-hoz 2004-ben együtt becsatlakozó azon államokban kampányszerűen nyert teret a csatlakozások után ott, ahol e bankcsoportok jelen vannak leányintézményekkel. Ezek az országok különböző módon, de előbb-utóbb felléptek e megtévesztő pénzintézeti magatartással szemben. Mindezt jól mutatnák a bankcsoportokon belüli jövedelemáramlások, azonban ezek nem hozzáférhetők. Álláspontunk szerint a fenti tények, összefüggések igazolják, hogy a devizában számolás messze távol van a kölcsönzés polgári jogi meghatározásától - és a tisztességes hitelintézeti gyakorlattól, így több jogsértés, illetve a tisztességtelen eljárás miatt ez a szerződési kikötés érvénytelen.
3. A pénzügyi intézményt milyen jellegű tájékoztatási kötelezettség terhelte a szerződés megkötésekor, annak elmulasztása milyen jogkövetkezményekkel jár? A hitelintézetnek a kölcsönszerződés megkötése előtt közölnie kellett volna a hozzá forintkölcsönért folyamodóval, hogy az általa ajánlott konstrukció egy kölcsönügylet és egy devizapiaci üzletet, valamint be kellett volna mutatnia a devizapiaci kockázatot tényleges mértékében. Álláspontunk szerint azonban a pénzkölcsönt nyújtó ilyen kockázatvállalásra vonatkozó ajánlatot nem tehetett volna, egyrészt azért, mert esetleg maga is a jogosítás hiányában tőkepiaci műveleteket nem végezhetett volna, másrészt szinte minden esetben azért, mert az ügyfele alkalmatlan az ilyen ügyletre. Lényegében az összes jelzálogkölcsönt felvevő fogyasztó alkalmatlan volt a devizában elszámolásra, mert reálisan senki sem vállalhat több évtizedes, fedezetlen árfolyamkockázatot, és a kölcsönt nyújtó sem ajánlhatott ilyent, hiszen tudta, hogyha a számára a pár napos árfolyamkitettség is tiltott, akkor ezt nem kínálhatja évtizedekre az ügyfelének. A hitelezőkre vonatkozó kockázatkezelés kötelezően előírja az árfolyamkitettség vizsgálatát a historikus adatok alapján, így a kölcsön nyújtója tisztában volt azzal, hogy a svájci frank húsz év alatt évi nyolc százalékkal felértékelődött, azaz az adósság gyorsabban nő, mint azt a törlesztés csökkenti és húsz év alatt, az adósság kamataival nem fizethető meg sokszoros mértékben. A Magyar Bankszövetség és a PSZÁF ahelyett, hogy a tényeket bemutatva, reális képet vázolt volna fel az árfolyamkockázatról, megtévesztő tájékoztatással és a hitelintézetek is intenzív reklámtevékenységgel csökkentették, sőt el is vették az általános tisztánlátást. Bizonyított, hogy a deviza alapúnak nevezett kölcsönt felvevők nem elegendő szakismerettel, megtévesztő tájékoztatás hatására döntöttek a kölcsön felvételéről és így reális tudás nélkül írták alá a kockázatfeltáró nyilatkozatokat. Ezen - nem teljes körűen említett - okokból a forintkölcsön visszafizetését meghaladó követelés semmis, illetve jogi levezetéssel a teljes szerződés is semmis lehet, így csupán a folyósított forintkölcsön, mint szerződésen kívül keletkezett kötelezettség számolandó el.
3.1 Az előző, 2. pontban kifejtettük, hogy a tájékoztatás elégtelen és hamis volt, holott annak igaznak kell lennie, nem alkalmazható megtévesztő közlés. Ismert, nagy kampány keretében, erős kínálati nyomás mellett folyt a kölcsönök kihelyezése, sok esetben a hitelintézetek ügynökei által előkészítve. A szerződések valódi kockázatának feltárását akadályozta, hogy az ügyfelek nem szakképzett tisztviselőkkel egyeztek meg a feltételekben. Ezáltal esélye sem volt a szakszerű tájékoztatásnak. Például a gépkocsi-kereskedők maguk bonyolították a kölcsön- és lízingszerződéseket. A Hpt. szakmai követelményt támaszt a pénzügyi intézmény vezetőivel és alkalmazottaival szemben. A szakszerűség hiányára jogos többletkövetelés nem alapítható: Hpt. 46. § A vezető állású személy és a pénzügyi intézmény alkalmazottja mindenkor - e beosztásával járó fokozott szakmai követelményeknek megfelelő - elvárható gondossággal és szakértelemmel, a pénzügyi intézmény és az ügyfelek érdekeinek figyelembevételével, a jogszabályok szerint köteles eljárni. A köteles szakmai szintű tájékoztatás egybehangoltan elmaradt a kölcsönöket kihelyezőknél, ezért az intézmények és vezetőik felelősséggel tartoznak a fenti jogszabály alapján. Senki sem vette volna fel a devizában elszámolt kölcsönt, ha megmondják neki, hogy a megelőző húsz évben nyolcszorosan drágult az a deviza, amiben számolni akarnak - amint fentebb kifejtettük. Ezzel ellenkező tájékoztatás folyt, pl. a fent idézett bankszövetségi és PSZÁF tájékoztatókkal - ezt is bemutattuk.
3.2 A hitelintézetek ugyanakkor megfelelően tájékozottak voltak azokról a valódi kockázatokról, melyeket előnyszerzés végett ügyfeleikre hárítottak. Amint ugyancsak fent már hivatkoztuk a pénzintézetekre kötelezően előírt szabályra: Hpt. 77. § (1) A pénzügyi intézmény köteles a kihelyezések és kötelezettség vállalások megalapozottságát, áttekinthetőségét, a kockázatok felmérésének ellenőrzését és csökkentését lehetővé tevő, igazgatóság által elfogadott belső szabályzatot kidolgozni. Tehát, a hitelintézeteknek volt - e nélkül nincs működési engedély - szabályozott kockázatfeltáró képessége, kapacitása, és a felismert kockázatokról megfelelő tudása, bár a Hpt. 46. §-ban foglaltak szerint azt az ügyfél érdekének figyelembe vételével kellett volna felhasználniuk, mégis ellenkezőleg, az ügyfél megtévesztésére alkalmazták - illetve hallgatták el. Így a hitelintézet a historikus árfolyam alakulásból tisztán láthatta volna, hogy pár éven belül a devizában számolt adósság messze meghaladja a fedezet értékét és az eredetileg az adós rendelkezésére bocsátott összeget is, illetve azt is, hogy adós az előre számíthatóan növekvő törlesztéshez nem rendelkezik elegendő jövedelemmel. Ez a szakszerűtlen szerződéskötés és a kockázatot elhallgató eljárás törvénysértő volt, melynek jogkövetkezménye a Polgári Törvénykönyvben megtalálható.
3.3 A deviza jelleg megjelenése a szerződésekben teljesen új viszonyokat teremtett, amit még pénzügyi felsőfokú ismeretekkel rendelkező emberek sem tudtak átlátni. Emiatt a Hpt. 203. § (6), és (7), valamint a Ptk. 205. § (3) bekezdésében előírt tájékoztatási kötelezettség betartásának kiemelkedő a jelentősége volt - és kiemelkedő mértékben tekintettek el tőle. A Hpt. 203. § (7) a) előírta "az árfolyamkockázat ismertetését, valamint annak hatását a törlesztő részletre". A törvény betartásának bizonyítására a pénzintézetek aláírattak egy nyilatkozatot, amelynek értelmében a svájci frank árfolyamának változása a törlesztő részlet - akár jelentős - emelkedését vonja maga után. Milyen esetben, milyen arányban? Mi a jelentős mérték? Ezek a kérdések fel sem vetődhettek a szerződéskötés során, de még ma sem tudnának a pénzintézeti alkalmazottak e kérdésekre válaszolni. Ezért állítható, a tájékoztatás nem volt elégséges - holott a múlt tényadatai mindenki rendelkezésére álltak. Mi több, a pénzügyi intézmények rendelkeznek előre becslő képességgel, szimulációs technikákkal. Az un. stressz teszt ezen képességüket vizsgálja - és elégtelen volta esetén a Felügyelet működést is felfüggesztheti. E szabályok figyelembe vétele elengedhetetlen.
3.4 Itt is megemlítjük röviden a fentebb már kifejtetteket. A deviza, vagy deviza alapú szerződéseknél kétféle árfolyamhatás van: az átváltási árfolyam, és a kamatárfolyam - kamatváltozás - erre azonban a pénzintézetek már nem hívták fel a figyelmet. Ebben szándékosság volt, hiszen a pénzintézetek nem akarták, hogy pl. a svájci frank kamatcsökkenését érvényesítsék a szerződésekben. Ezt több tény is bizonyítja: a szerződésekben a kamatemelés vonatkozásában külön feltételeket határoztak meg; valamint a törvényi előírás ellenére sem tették közzé a svájci frank referenciakamatát, mivel nem alkalmazták és nem akarták, hogy az adósok lássák, milyen nagyra növelték a kamatrést. Ezekkel a szerződésszegési pontokkal a pénzintézetek maguk bizonyították, hogy a deviza alapú szerződés sem deviza alapú, hanem egyedi konstrukció. Tájékoztatni kellett volna a kölcsönfelvevőket az alábbi tényekről: a szerződéseket a felek jellemzően hosszú távra (pl. 20 évre) kötötték; hogy a szerződéssel azonos megelőző időszakban milyen nagyságú árfolyamváltozás volt. ( Mint említettük, a megelőző 20 évben az átváltási árfolyam változása évi 8% volt, nyolcszorosan növelve a svájci frank árát). Tehát vélelmezni lehetett, hogy a jövőben is hasonló nagyságú árfolyam emelkedés várható. A pénzügyi vállalkozásoknak ezt abból is észlelniük kellett volna, hogy 2007. júniusban az átváltási árfolyam mintegy 40 HUF/CHF értékkel alatta volt a trendnek, tehát hamarosan ilyen nagyságrendű árfolyam emelkedés várható és a visszafizetendő törlesztő részletek akár három-négyszerese is emelkedhetnek. A PSZÁF 2006. szeptemberi tájékoztató kiadványában bemutatta az átváltási árfolyam várható alakulásának hatását. A kiadványban az árfolyam emelkedés maximális értéke 185 HUF/CHF volt - nem követte a trendet. Ez a tájékoztató is a várható árfolyam vonatkozásában alaposan megtévesztette az adósokat. A kölcsönfelvevők tájékoztatása abban az esetben lett volna megfelelő, ha a pénzintézet valós várható árfolyamok alkalmazásával, próbaszámítások révén mutatja be a fenti hatásokat, amit egy pénzintézet sem tett meg, holott mindegyiknek a Hpt.-ben lefektetett kötelezettsége volt! Említést érdemel, hogy az Európai Uniós jogviszonylatban a deviza alapú szerződés ún. indexált szerződésnek minősíthető, amelyben az index szerepét a svájci frank átváltási árfolyama és kamatárfolyama tölti be. Bár az Unióba való belépés esetében kötelező volt a jogharmonizáció, az indexálás törvényi bevezetése nem történt meg. A Tanács 1993. április 5-i 93/13/EGK Irányelve, a fogyasztókkal kötött szerződésekben alkalmazott tisztességtelen feltételekről, csak akkor engedélyezi a szerződés feltételeinek egyoldalú változtatását, ha az "árváltoztatási módszerről egyértelmű leírás áll rendelkezésre". (Utolsó bekezdés.) A magyar deviza alapú szerződés az európai uniós jog szerint tisztességtelenek és így semmisek. AZ Európai Parlament és a Tanács 2005. május 11-i 2005/29/EK Irányelve 7. cikk Megtévesztőnek tartja azt a kereskedelmi gyakorlatot, amely révén a "valószínűsíthetően ahhoz vezet, hogy az átlagfogyasztó olyan ügyleti döntést hoz, amelyet egyébként nem hozott volna." A deviza alapú kölcsönök ismeretének esetén az emberek nem kötöttek volna szerződést. A deviza alapú szerződések újabb európai uniós irányelv szerint is megtévesztők és így tisztességtelenek, semmisek. A deviza alapú kölcsönszerződések a jogszabályi követelmények megkerülésére tekintettel a Ptk. 200. § (2) szerint semmisek. Kiemeljük, a kölcsönt nyújtók nem egyetlen jogszabályt kerülték meg, vagy sértettek meg, hanem sokat halmazatban.
4. Milyen jogi lehetősége vannak a bíróságoknak arra, hogy a felek tartós jogviszonyában szerződéskötés után bekövetkezett körülményváltozások valamelyik szerződő fél lényeges jogos érdekét sértő hatását orvosolják? Miután jogszerűen létre sem jött az árfolyamhatást kiváltó szerződési kikötés, így az utóbb a körülményekben bekövetkezett változásnak sincs relevanciája a szerződések megítélésében. Megjegyezzük, körülményváltozás helyett olyan jövőbeli állapotról lehet csak tényszerűen beszélni, amely a szerződéskor kötelezően belátandó és belátható volt. A kérdés feltevése azt a látszatot kelti, mintha a szerződéskötés után bekövetkezett körülményváltozások okozták volna az adósok lényeges érdeksérelmét. Nem ez történt. Ismert, 2008 közepén a forint jegybanki alapkamata 11,5%-ot ért el a bankközi kamatokat követve. Ha a felek még e feletti kamatréssel növelten forint alapú szerződést kötöttek volna, a törlesztésük mértékét nem tudták volna vállalni. Nem a körülmények változása eredményezte a svájci frank alapú szerződések esetén a tömeges fizetésképtelenséget, hanem az, hogy olyan szerződésbe csábították az adósokat, melyet nem volt szabad megkötniük. A deviza alapú kölcsönt felvevők tömeges fizetésképtelenségének megszüntetése nem a körülményváltozások figyelembe vételével történhet, hanem a szerződési körülmények vizsgálatával megállapított, valószínű jogsértés következményei levonásával. 5. Amennyiben a deviza alapú kölcsönszerződések bármely okból érvénytelenek, az érvénytelenség törvényi jogkövetkezményei (érvényessé nyilvánítás, eredeti állapot helyreállítása, hatályossá nyilvánítás) közül a bíróság bármelyiket alkalmazhatja-e, illetve melyik jogkövetkezményt mikor indokolt alkalmaznia? A válasz a 6. ponttal együtt kerül megadásra. 6. Az egyes lehetséges érvénytelenségi okok az egész szerződés érvénytelenségét, avagy részleges érvénytelenséget (az adott szerződési feltétel érvénytelenségét) eredményezik-e? Hogyan vonhatók le a részleges érvénytelenség jogkövetkezményei? Nem kétséges, meghatározott összeget forintban az adós a saját rendelkezésére.
